Vissza a papírhoz

Sajnos határozatlan időre szüneteltetnem kell a Háborús övezet átírását, mivel tönkrement a laptopunk.
Minden írásom, jegyzetem azon tároltam, így a hópihés vázlataimnak is annyi. Természetesen megpróbáljuk az adatokat lementeni a vinyóról, mert az írásaimnál is sokkal értékesebb képek, videók is vannak rajta a gyermekeimről.
Egyelőre azonban úgy állok, hogy gyakorlatilag az elmúlt hónap munkájának annyi, és akkor nem számoltam bele az előző verzióhoz íródott anyagokat. Természetesen ez nem állíthat meg, már berendezkedtem a gép nélküli írásra, csak egyrészt kezdhetem elölről, másrészt pedig ha el is érkezem a tényleges írás szakaszához, publikálni nem fogom tudni - már ebbe a blogbejegyzésbe is beleizzadtam, mobilról hosszabb szöveget bepötyögni nem leányálom.
Azért igyekszem néha életjelet adni magamról, illetve a HÖ alakulásáról. Addig is drukkoljatok, hogy legalább a hópihés fájljaimat sikerüljön megmenteni!

Hópihe, avagy végre rázzuk gatyába katonáékat!

Jó ez a hópihe módszer. De tényleg. Különösen egy olyan borzasztóan szétszórt, feledékeny és hanyag embernek, mint amilyen én vagyok.
Végigolvasva a lépéseket, természetesen teljesen logikusak, és a legtöbbjét bizony végig is gondoltam, valahol ott voltak a fejemben, de addig ritkán jutottak el, hogy le is írjam őket, vagy ha így is volt, eléggé szétszórtan, rendezetlenül. Több oldalnyi jegyzetem volt eddig is a Háborús övezethez, de ember legyen a talpán, aki abból bármi értelmeset ki tud hámozni. Lassan már nekem sem ment.
Hihetetlen, mennyi mindent megtudtam a saját történetemről, és az általam kitalált szereplőkről, mióta nekiálltam végigcsinálni. Pedig még csak a harmadik lépésnél tartok.
Szóval, azt hiszem, ez most egy járható út lesz, végre úgy érzem, a kezemben tudom tartani a történetet, és nincs az a tévképzetem, hogy homokként folyik ki az ujjaim közül.

Viszont felmerültek olyan gondok, kérdések, amiket el kell simítanom, mielőtt újra belekezdek az írásba. Remélhetőleg ahogy haladok a történet újbóli kidolgozásával, ezek megoldódnak, de addig sem árt, ha szem előtt tartom őket.

Az első, és legfontosabb a világ kérdése. Szépen épül, városok, országok teremnek apránként, és lassan a politikai viszonyuk is tisztázódik, valamint a háború kiváltó oka, és menete is a helyére kerül. Kicsit még bizonytalan, a cselekmény tisztázásával derül ki, hogy stimmel-e, illetve sikerül-e egybesimítanom az egészet.

A második: a nézőpont kérdése.
Ezzel már foglalkoztam korábban, mit ad Isten, erről szólt az első blogbejegyzésem anno. Mutatja, hogy már akkor sem voltam teljesen biztos a dolgomban. De majdnem.
Szóval elég határozott voltam, ami az E/1-et illeti, mert annyira nagyon Liz és Darren kapcsolatára koncentráltam, hogy tulajdonképpen elfelejtkeztem az összes többi szereplőről. Kreáltam nekik hátteret, saját kis történetet, némi személyiséget, aztán magukra hagytam őket.
Csakhogy most, a hópihével rá kellett jönnöm, hogy micsoda potenciál van a többiekben is. Kérdés, hogy ezt ki tudom-e aknázni, ha csak Liz szemszögét használom? Fogja-e ő érteni, mi folyik Audrey zavarodott fejében, vagy hogy Csontos mit tervez, és Audrey mit visz véghez? Fogja-e tudni, Spencer miért terelgeti őt arra, amerre, és miért ragaszkodik annyira az igazához? Fogja-e érezni, micsoda feszültség van Maggie és Lucas közt? Megérti-e Tamara miért ezt az utat választotta?
És ami a legfontosabb: az ő szemén keresztül az olvasó vajon megérti majd?

Gyanítom, hogy ezek majd szépen letisztulnak, mire végzek a módszerrel, legalábbis bízom benne. Most már biztosra akarok menni, és nem akarom, hogy megint kártyavárként dőljön össze amit hónapokig építgetek.
Drukkoljatok!

A Hópihe-módszerről bővebben itt olvashattok.

És lőn világosság!

Azt hiszem, elkövettem azt a hibát, hogy teljesen szabadjára engedtem a képzeletem. Hihetetlen gyorsasággal épült fel a világ, az országok viszonya, helyzete, a háború kiváltó oka, menete, lezárása... szinte hallom, ahogy a hiányzó elemek a helyükre kattannak.
Már csak le kell írnom :)

Elképesztő érzés az ilyen viharos agymenés, bevallom, régen volt részem benne.

Nem titok, hogy én is, mint sok más társam, fanfictionök írásával kezdtem a "pályafutásom". Biztonságot nyújtott a már felépített világ, a készen kapott karakterek. Amikor saját történetekbe kezdtem, akkor is többnyire maradtam a valóság talaján, mert megnyugtatott, hogy ha valami homályos, vagy ismeretlen, akkor irány a net, és hát ugye, Google a barátod, Wiki a barátnőd. Könnyebb volt a valóságra építeni a történetet, mint kitalálni egy teljesen új világot.
Nem volt ez másképp a Háborús övezet esetében sem. Annyira ismeretlen terület volt számomra, hogy magától értetődő volt, hogy a valóságba helyezem. Rengeteget olvastam, kutattam, sok ember véleményét kikértem fegyverekről, politikai helyzetről, katonai hadviselésről, mégsem állt össze a kép. Régóta kacérkodtam egy saját világgal, de nehezen engedtem el az ismertet az ismeretlenért. Nem bíztam magamban annyira, hogy elhiggyem, képes vagyok megalkotni működőképesre.

Most viszont eljutottam oda, ahol a mankóból korlát lett.

Nem vagyok biztos benne, hogy ez az új világ jó lesz.
De a régi biztos, hogy rossz.
Most lelkes vagyok, tele ötletekkel, kitárult egy ajtó, és alig várom, hogy beléphessek rajta! :)

Dilemma, avagy hogyan tovább?

Azt hiszem, mélypontra jutottam a HÖ-vel kapcsolatban, immár sokadszorra.

Megint az arcomba vágódott minden hibája, és egyre kevésbé tudok legyinteni rájuk.
Pont ezért döntöttem úgy, hogy muszáj átgondolnom az egészet, az alapoktól kezdve - ismét. Bevallom, még az is megfordult a fejemben, hogy szépen eldugom egy képzeletbeli fiók legmélyére, ha már ennyi sebből vérzik, és otthagyom - talán örökre. Évek óta kínlódom vele, és egyszerűen elkeserítő, mennyire kevésre jutottam eddig. Így pedig talán nem is éri meg.
De nem, azt nem bírnám megtenni, ezt a történetet nagyon meg akarom írni, még akkor is, ha évekbe telik. Úgyhogy jelenleg ott tartok, hogy tervezgetem a változásokat, a hogyanokat és miérteket. Tesztelek, vázlatolok, keresem az utakat. Szemezek a Hópihe-metódussal. Elképzelem, milyen lenne egy saját világba helyezve a sztori. Sőt, az egyik szereplőm sorsa máris eldőlt: Greg ezentúl Tamaraként folytatja pályafutását.
A legnehezebb döntés az, hogy maradjon-e a jelenlegi világ, vagy alkossak sajátot. Vékony jégen járok a valós világ + 20 évvel, ahol akaratlanul is képbe jön a politika. Nem áll szándékomban társadalomkritikát írni, és bár a jövőbeli kütyük kitalálása érdekes kihívás, egyáltalán nem játszanak szerepet a történet alakulásában, sőt, csak megnehezítik a dolgomat.
Billen a mérleg a saját világ felé, persze ez is sok kutatómunkával járna, mégis, már a gondolatra is biztosabb talajt érzek a lábam alatt. Kétségeim persze vannak, edzem az idegeim arra, hogy majd megkapom, hogy tucatdisztópiát írok, de egyelőre még nem döntöttem el, zavar-e a dolog.

Kicsit elszomorít, hogy megint ott vagyok, ahol másfél éve, de most sokkal elszántabbnak és összeszedettebbnek érzem magam.

Szóval: átírásra fel!