Liz és Shiri

A lányok nyitójelenete még abszolút első próbálkozás, nem látta bíráló szem, szóval biztos bele lehet kötni ezer helyen (felhívás keringőre?), és ha picit kipofozom a katonákat is, akkor már csak Audrey van hátra, akiről még egyelőre eléggé homályosak az elképzeléseim, lehet, hogy a homályban is maradnak, és neki nem jut majd külön nyitójelenet. Erre még alszom egyet (sokat?).
No, de itt van Liz és Shiri, fogyasszátok szeretettel!


Liz összerándult a telefonja rezgésére. Bűntudatosan nézett fel, de szerencséjére Miss Stone teljesen belemerült a verslábak és sorfajták felvázolásába, még azt sem vette észre, hogy a fél előadóterem alszik. Csak a mellette lévő széken ülő Jen húzta fel bosszúsan az orrát, amikor Liz előhalászta farmerja zsebéből a telefont.
„Az épület előtt várlak, merre vagy?” – szólt az üzenet, amit Shiri, Liz legjobb barátnője írt.
„Miss Stone már megint túlbuzog. Tudod, milyen...”
Shiri tudta, hisz Liz sokszor panaszkodott a fiatal, pályakezdő tanárnőre, aki égett a bizonyítási vágytól, és nem volt ritka, hogy tanítás közben elfeledkezett az időről.
„Egyszerűen állj fel és gyere ki. Az órának már vége, nem büntethet meg”
Liz nagyot fújtatott. Shiri valóban képes lenne faképnél hagyni a tanárnőt, és ha az szóvá tenné, el tudná érni, hogy még Miss Stone érezzen bűntudatot, amiért tovább tartotta az órát. De Liz, bármennyire is szerette volna, nem volt ilyen.
Az ajtó felé sandított, majd végignézett a mellette ülők során. Lehetetlen, hogy észrevétlenül kiosonjon. Átkozta magát, amiért középre ült be, pedig nagyon jól tudta, hogy óra után rohannia kell majd. Csupán húsz percük marad elérni a mozihoz, ha még látni akarják Darren Coopert a vetítés előtt. Szinte lehetetlen vállalkozás. Egyébként is kevés esélyük lett volna a közelébe férkőzni, amikor megérkezik, de nem számíthattak arra, hogy a vetítés utáni autogramosztásnál talán szerencséjük lesz.
 Már bánta, hogy nem hallgatott Shirire, és nem lógott el az előadásról, de az irodalomért legalább annyira odavolt, mint Darrenért. Shiri viszont integrál-számítás előadás helyett hazaugrott a kollégiumba „rendbe hozni” magát kicsit, ami nála azt jelentette, hogy fél órát áll a zuhany alatt, legalább ugyanennyi ideig szárítja a haját, majd egy profi alaposságával sminkel.
Liznek eszébe jutott, hogy rákérdez, nem felejtette-e el elhozni a zöld blúzát, amit még előző este készített ki, és az egyetlen olyan ruhadarabja volt, amire Shiri is áldását adta, és ő sem érezte magát túlságosan alulöltözöttnek benne, de a diákok elkezdtek türelmetlenül mocorogni. Ez végre Miss Stone-t is felrázta az elmélyült magyarázásból, és Liz feszülten várta az esélyt, hogy leléphessen az óráról.

***

Shiri telefonja végre megcsörrent.
– Hol vagy már? – szólt bele türelmetlenül.
– Jövök lefelé. – Liz hangja távolinak tűnt az erős háttérzajban. – Találkozhatnánk félúton? Mondjuk az első emeleti mosdónál?
– Jajj, Liz, majd a taxiban átöltözöl, már itt vár ránk – felelte Shiri. Kétpercenként figyelte Darren Cooper hivatalos rajongói weboldalát a mobiljáról, és aszerint a színész még nem érkezett meg a mozihoz. Egyikük sem bízott benne túlzottan, de talán még elcsíphetik az előadás előtt. Mert mi van, ha az autogramosztásról lemaradnak? Ki tudja, mekkora tömeg lesz? Ha akár csak egy pillanatra is láthatnák előtte… – Női sofőrünk van, nem fog leskelődni – tette még hozzá.
– De Shiri… – ellenkezett bizonytalanul Liz. – Muszáj.
– A szentségit! – átkozódott Shiri. – Menjünk az alagsoriba – mondta beletörődőn, majd miután letette a telefont, magához vette Liz blúzát, és odanyújtott a taxisofőrnek egy húszast – kétszer annyit, mint amibe a fuvar fog kerülni. – Öt perc múlva itt vagyok, várjon meg!
A nő arca nem árult el semmit, amikor átvette a pénzt, és Shiri csak reménykedni tudott benne, hogy megbízható, és nem lép le.
– Szemét Bill Mason! – morogta az orra alatt, amikor nekifeszült az egyetem főépületébe vezető nagy, kétszárnyú bejárati ajtónak.

***

Liz arca felragyogott, amikor meglátta Shirit a tömegben feléje tartani. Pont az alagsorba vezető lépcsősor tetején találkoztak.
– Bocsi – mondta Liz szégyenlősen, mire Shiri csak legyintett, majd sietős léptekkel futottak lefelé.
Odalent nem volt más, csak a takarítók raktára és a diákönkormányzat meglehetősen sötét és nyirkos irodája, így az alagsori mosdót ritkán használták a diákok. A takarítók ennek megfelelően ritkán takarították, úgyhogy nem volt éppen a higiénia mintapéldája, de Liz és Shiri mégis szeretett idejárni, mert itt sosem kellett sorba állni a rövid, alig tízperces óraközi szünetekben.
Most is teljesen üres volt, amikor Shiri felkattintotta a lámpát. Liz berontott a legközelebbi fülkébe, Shiri pedig felakasztotta a zöld blúzt a szomszédos fülke ajtajára. Odalépett a mosdók feletti tükrökhöz, hogy ellenőrizze a sminkjét. Bosszúsan hallgatta a szerény csordogálást a barátnője által elfoglalt fülkéből.
– Ilyen üres tankkal még kilométereket futhattál volna – jegyezte meg.
– Te esetleg – jött a sértődött válasz az ajtó mögül. – Tudod, hogy nem tehetek róla – tette hozzá kis szünet után szinte bocsánatkérőn Liz.
– Tudom, persze. Ne haragudj – enyhült meg Shiri. Valóban nem Liz hibája volt, hogy húszévesen olyan hólyaggal rendelkezett, mint egy negyvenéves, háromgyerekes anya. Shiri már hozzászokott az évek során, hogy barátnőjének óránként pisilnie kell, inkább idegi alapon, mint valós biológiai kényszerből, és hogy betegesen fél a felfázástól. Nem emlékezett egyetlen alkalomra sem, amikor szoknyát vagy térd fölött érő nadrágot látott volna Lizen, és harminc fok alatt már zárt cipőben és zokniban járt.
Liz mindezt Bill Masonnek köszönhette, aki még másodikban egy osztálykirándulás alkalmával csupán azért, mert jó heccnek gondolta, kilökte őt a csónakból. A tó vize jéghideg volt, ráadásul Liz nem tudott úszni. Csaknem megfulladt, és hiába halászták ki elég hamar a vízből, hiába terítették rá többen is a kabátjukat, pulóverüket, mire kiértek vele a partra, vizes ruháiban annyira átfagyott, hogy kékebb volt, mint a part mentén virágzó nefelejcsek. Bill megúszta egy fegyelmivel, de Liz még évekkel később is viselte a fiú buta viccének a következményeit. Shiri magában újra elátkozta Bill Masont, és megesküdött, hogy ha most miatta fognak lekésni Darren Cooperről, akkor akár még a föld alól is előkeríti, és hidegre teszi a fiút. Szó szerint. Olyan jeges fürdőt készít neki, hogy megemlegeti! Vagy valami még brutálisabbat. Mondjuk elkábítja, bedugja egy ládába, és feladja postán az északi sarkra.
Merengéséből a telefonja pittyegése zavarta fel. Szíve nagyot ugrott: ez a hang azt jelentette, újabb körüzenet érkezett a rajongói klubtól.
– A csudába! – szitkozódott Shiri, miután elolvasta a bejegyzést. – Liz, egy kis fürgeport, légy szíves, Darren most érkezik meg a mozi elé!
– Jajj! Már kész is vagyok – dünnyögte Liz az ajtó mögül. A hangokból egyértelműen kiderült, hogy épp a nadrágját rángatja magára. – Gondolod, hogy az újságírók feltartják még egy ideig? Bő fél óra van még a film kezdéséig…
– Siess, siess, siess! – kántálta türelmetlenül Shiri, miközben lekapta a blúzt a vállfáról, hogy kilépő barátnőjének csak bele kelljen bújnia.

***

Liz hátranyúlt, lehúzta a vécét, és akkor az egész világ megremegett.
– Mi a franc…? – nézett értetlenül a csészébe, de a lezúduló víz nem adott választ.
– Liz, ha ez földrengés, nem akarok itt lenni, amikor ránk omlik a felettünk lévő négy emelet.
Shiri hangja szokatlanul magas volt, félelemmel átszőtt. Liz még sosem hallotta ilyennek, mégis rögtön felismerte a pánikot benne, ahogy az erőfeszítést is az elnyomására.
Távolról süvítő hang hallatszott, és a falak újra megrázkódtak, vakolattal hintve be a lányokat. A földszintről kiabálás szűrődött le, rohanó léptek zaja. Sikolyok. Robbanás.
Shiri berontott a fülkébe, és megragadta Lizt.
– Húzzuk el innen a csíkot, de gyorsan!
Liz egy pillanatra megdöbbent riadt tekintetétől. Annyira más volt az arca, mintha nem is Shiri lenne az. Nyoma sem volt rajta a megszokott magabiztosságnak, határozott vonalú szája bizonytalanul remegett.
Szeme tágra nyílt a félelemtől.
Liz képtelen volt mozdulni. Shiri rettegése jobban megrémítette, mint a helyzet maga. Zavarodottan bámult barátnőjére, aki magával rángatta az ajtóig.

Ott azonban Shiri megtorpant.
– Te jó ég! – suttogta elhűlve. – Te is hallod?
Liz végre elszakította tekintetét Shiri arcáról, és az ajtóra nézett. Először nem hallott semmit a kiabáláson és dübörgésen kívül, de aztán a zajok egyvelegéből kivált egy hang. Folyamatos és ismétlődő, egyre hangosabb. Mint a dobpergés. Nem, inkább, mintha valaki kukoricát pattogtatna.
Fegyverropogás.
– Lövések… – mondta ki hangosan Shiri ugyanabban a pillanatban, ahogy Lizben is megszületett a felismerés. Egymásra néztek. Tudták mindketten: csapdába estek.
Hátrálni kezdtek az ajtótól, majd tanácstalanul néztek körbe. A mosdóban nem lehetett elbújni sehová.
– Gyere be ide! – húzta maga után Shiri Lizt a fülkébe, ahonnan fél perccel azelőtt rángatta csak ki, és amelynek ajtaja azóta is tárva-nyitva állt. Shiri elfordította a zárat, majd lehajtotta az ülőkét és mindketten felálltak rá. Liz nem is igazán értette, miért, hisz ha a fegyveresek bejönnek ide, úgyis rájönnek, hogy valaki rejtőzik itt. Nem nagy erőfeszítés kell az ajtó betöréséhez. Vagy egyszerűen csak fűrészporrá lövik a fülkéket.
Liz megszédült gondolatai erejétől. Alig öt perce még Darren Cooperrel volt tele a feje, most meg hátával a fülke oldalának támaszkodva kuporog egy vécén, haláltól rettegve, remegő kézzel kapaszkodik Shiribe, Shiribe, aki sír, atyaég, és összerezzen minden nagyobb zajra, és hihetetlenül sápadt… nem is sápadt, hanem inkább szürke. Mint a fal mögöttük. Vagy a fülke oldala. Értetlenkedve billentette oldalra a fejét, mert Shiri aranyszőke haja is szürke lett, a hangja pedig tompa és távoli, ahogy Lizt szólongatja, és a búzakék szeme is színtelen, egyedül az aggodalom csillan meg benne.
Mintha egy régi fekete-fehér némafilmet nézne.
Film.
Mozi.
Moziba mennek.
A feje lebillent, megpillantotta Shiri kezében a blúzt, amit még mindig szorongatott. Az ő zöld blúzát, amit fel kellene vennie, és ami most szürke, körülötte is szürke minden, egyre szürkébb, már-már fekete…
Fájdalom hasított a karjába.
Még mindig a blúzt bámulta, és a zöld vakító villanással tért vissza a világba. Felnézett Shirire, de nagyon nehezére esett felemelni a fejét, a nyaka olyan merev volt, mintha egész éjjel valami kényelmetlen pózban aludt volna, és csak most ébredne. Belenézett Shiri búzakék szemeibe, és öröm töltötte el a szín intenzitásától. A mosoly megszületett a bensőjében, de a szájára már nem jutott el, mert az aggodalom még mindig ott csillogott azokban a szemekben.
– Ne haragudj, hogy megcsíptelek – mondta Shiri. A hangja még mindig távolról jött, de már érthető élességgel. – Azt hittem elájulsz.
Liz ismét megszédült, de most attól a félelmetes erőtől, ahogy a valóság előbb tisztára seperte a tudatát, majd ellentmondást nem tűrően betöltötte az egészet.
A világ éles lett és hangos. Shiri arcán könnyek csillogtak. Ujjai elfehéredve szorították Liz ujjait. Vékony pólója alatt látszott, milyen őrült tempóban ver a szíve. A lámpa fénye megremegett a fejük felett, egy pillanatra el is sötétült. A robbanások távolibbnak tűntek, de a lövések sokkal közelebbről hangzottak, mint az előbb.
Semmi értelme bujkálni.
Ennek az egésznek semmi értelme.
Mi történik egyáltalán?