Egy kis Maggie

Úgy döntöttem, hogy sem Imagine-en, sem Merengőn nem publikálom még a Háborús övezet friss fejezeteit, de itt kaptok egy kis ízelítőt belőle :) Ne fogjátok vissza magatokat, kíváncsi vagyok a véleményekre :)

Maggie nyitójelenetével kezdek, nem titok, bírom a csajt :D

– Egy séf ajánlata és két hármas menü! – szólt be a Zack nevű pincér a pult felett, és feltűzte a rendelést. A konyhában hárman is Maggie felé pillantottak. A séf ajánlata az ő kizárólagos reszortja volt, de épp egy nagy adag tésztát dagasztott, amit ha félbehagy, biztos, hogy mehet a kukába, másra bízni meg nem szerette.
– Daisy? – nézett rövid mérlegelés után az apró, szőke szakácsnőre, aki máris büszke mosollyal állt neki elkészíteni a fogást. Kiváltságosnak érezte magát, amiért őt választották, és erre minden oka megvolt. A többiek, Maggie-vel együtt visszatértek korábbi elfoglaltságukhoz, és jó ideig nem hallatszott más zaj a konyhában, csak az olaj sercegése és a kés ütemes koppanása. Maggie elégedetten nyugtázta a keze alatt formálódó tészta halk pukkanásait, ahogy a levegő néha kiszökött az egyre lágyabbá váló anyagból.
Daisy pár perc alatt készen lett a sonkás-paradicsomos szósszal töltött gombócokkal, és gyorsan bedobálta őket a forró vízbe, majd ráfektette a sütőlapokra a pácolt hússzeleteket, mielőtt nekiállt a köretnek – természetesen mindezt Maggie figyelő tekintetétől kísérve.
– Mia bella! –  rontott be a konyhába kétségbeesetten az étterem tulajdonosa egy paksamétát lobogtatva a kezében. – Muszáj segítened nekem!
A helyiségben megállt az élet, és ismét minden tekintet Maggie-re szegeződött.
– Mi a gond, Gianni? - kérdezte a nő megjátszott kelletlenséggel.
Egészen két hónappal ezelőttig Gianni is ott gürcölt köztük a konyhán, de mióta megnyitotta a másik éttermét is a város túl felén, automatikusan Maggie, a jobbkeze lett a főnök. Csakhogy a konyha vezetése mellett már nem volt ideje Gianni jobbkezének lenni, a férfi pedig csak akkor jött rá, micsoda segítséget jelentett, hogy a nő kivette azokat a feladatokat a kezéből, amikhez ő egész egyszerűen nem értett.
– Ez a pasas állítja, hogy a szállítólevél egyezik a megrendeléssel, de én biztos, hogy nem kértem húsz láda garnélát!
Látva a férfi elgyötört arcát, Maggie alig bírta visszafojtani a nevetést. Helyette gyakorlott mozdulatokkal lenyomkodta a tésztát, majd néhányszor megpaskolta a tetejét, hogy letisztuljon a keze.
– Tony, befejeznéd? – szólt oda az alig húszéves fiatalembernek. – Hajtogasd meg négyszer-ötször, aztán tedd el pihenni!
Tony már ugrott is, és Maggie rövid kézmosás után követte Giannit az étterem hátsó bejáratához. Gyors bemutatkozást követően meghallgatta a nagydarab, pocakos sofőr verzióját is, egyeztette a megrendelőlapot a szállítólevéllel, és kimondta az ítéletet:
– Sajnálom, Gianni, az úrnak van igaza. Nézd csak, doboz helyett a ládát ikszelted be. Könnyű eltéveszteni...
A sofőrnek sem kellett több, ugrott is kipakolni a kocsiból a maradék ládákat.
– Oh, mia bella, de hát mit csináljak én ennyi rákkal? – szegezte Gianni Maggie-nek a kérdést.  – És ami a legfontosabb, hol fogom tárolni?
– Én vissza nem vihetem – szólt közbe a sofőr lihegve –, úgyhogy ha aláírnák az átvételi elismervényt, és továbbmehetnék, azt megköszönném. Ma még több helyre is kell szállítanom.
Maggie nem az a fajta nő volt, aki megtorpant a nehézségek előtt, így máris majdnem kész volt a fejében a terv. Villámgyorsan térült-fordult, pecsételt, aláírt és közben telefonált.
– Joe szerint nyolc ládányit el tudnak tárolni ők is – tette le elégedetten az irodai telefont, miközben mosolyogva kiintett az ablakon a távozó teherautónak. – Holnap hajnalban át is jön érte még munka előtt. Cserébe megígértem neki a nevedben két óra csúszót...
– De... – szakította félbe felháborodottan a nőt Gianni.
– … amit csakis hétköznap, műszak elejéből csíphet le – fejezte be a mondatot Maggie, mielőtt a férfi bármit is mondhatott volna.
– Jó, legyen – egyezett bele Gianni kelletlenül, aztán hálásan megölelte a nőt. – Köszönöm, mia bella! Nem is tudom, mit csinálnék nélküled! – Majd  a ládák felé fordult, és az aggodalom visszatért az arcára. – De most kérlek, azt is mondd meg, mihez kezdünk ennyi garnélával?

***

– Remélem, nem ma fogunk ellenőrzést kapni – morogta kifulladva Gianni, miközben a sokadik ládát cipelte be a hűtőkamrába.
– Kitűnő a minősítésünk – felelte Maggie a polcokat szemlélve, majd összehúzta magán a vastag kabátok egyikét, amik mindig az ajtó előtti fogason lógtak. Gianni ragaszkodott hozzá, hogy ha csak egy doboz konzervért lépnek be a hűtőbe, akkor is öltözzenek fel melegen. A legtöbben azt mondanák, azért, nehogy bármelyik alkalmazottja kiessen egy kis nátha miatt, de Gianni valóban törődött az embereivel. – Ha most kapnánk pár rossz pontot, akkor sem esnénk vissza. De azért próbáljunk meg minél több ládát felrakni. Inkább a zöldség közt legyen a garnéla, mint a földön, akkor talán elnézőbbek – mondta, és felállt egy háromlépcsős kis létrára, hogy elérje a legfelső polcot is.
Hosszú, elnyújtott dübörgés hallatszott kintről. A létra megbillent Maggie alatt, az üvegek egymáshoz koccantak a polcokon.
– Mi a franc...? – dörmögte Gianni, és kiment, hogy utánanézzen, mi történik odakint. Maggie is lelépett a padlóra, és indult volna a férfi után, amikor ugyanaz a hang megismétlődött, rövidebben, de sokkal hangosabban. A nő elsápadt. Már tudta, mi volt ez a zaj. Régi emlékek rohanták meg az agyát, szétbombázott városokról, marubiai megszállókról és az Etreából érkező felszabadítókról, akik országának romjain marakodnak, tízéves önmagáról, ahogy a testvéreivel együtt az utcán koldulnak, hogy ne haljanak éhen. Mintha a zsigerei ólommá váltak volna, és ki akarnának szakadni a belsőjéből. A rettegés régi ismerősként tért vissza.
Újabb robaj ébresztette fel pillanatnyi bénultságából. Térdei megrogytak a bizonyosságtól és minden erejére szüksége volt, hogy elinduljon a félig csukott ajtó felé.
Gianni halálra vált arccal jelent meg az ajtórésben és behajított neki még egy kabátot. Maggie értetlenül nézett a férfira, majd meglátta a férfi szemeiben tükröződő lemondást.
– Ne, Gianni...
– Hideg lesz odabent, mia bella, öltözz fel!
Maggie hiába ugrott, az ajtó az orra előtt becsukódott, és ő ott maradt egyedül a sötétben.