Darren

Megígértem tegnap, hogy jövök Darrennel.
Kemény dió volt, sokadik verzió ez, amit már fel merek vállalni, de még mindig nem vagyok vele elégedett. Ismét abba a hibába estem, hogy sok mindent akartam elmondani kevés szóban, de talán sikerült kigyomlálni a félimformációkat :)

Darren Cooper türelmetlenül pillantott az órájára. Alig húsz perce hagyta magára a fiát, de máris elhatalmasodott rajta a bűntudat és az aggodalom, melynek nagy részét meggyőződése szerint a feleségének köszönhette. Illetve a volt feleségének. Házasságuk közel tíz éve alatt sosem hazudott neki, és ha Carrie nem volna olyan paranoiás, akkor most sem lett volna szükség rá. De miután a nő végigjárta a ház és a hozzá tartozó birtok minden egyes négyzetcentiméterét, majd többször is ellenőrizte a biztonsági rendszert, úgy téve, mintha értene is hozzá (bár Darren nem volt teljesen biztos benne, hogy nincs így), és a férfi két testőrét is vallatás alá vette, Darren egyszerűen képtelen volt elmondani neki, hogy Sam egyhetes ottléte alatt dolgozni is fog. Carrie-nek aztán magyarázhatta volna, milyen fontos ez a filmbemutató a karrierje szempontjából, és hogy egy előre meghirdetett eseményt nem lehet csak úgy elnapolni még a főszereplő kedvéért sem, nem értette volna meg.
Szerencséjére ezt a premier előtti vetítést igazából nem verték nagydobra, kevés reklámot kapott, ráadásul Darren megjelenését szinte az utolsó pillanatig titokban tartották, az ő kifejezett kérésére. Még így is hetekkel korábban elfogytak a jegyek, azonban Carrie rég nem követte figyelemmel a férje karrierjét, már akkor sem, amikor még együtt éltek, így aztán fogalma sem volt arról, hogy Darrennek bármiféle más elfoglaltsága is lenne ez alatt az egy hét alatt, mint Sammel vakációzni.
Darren tehát igazából nem is hazudott, csupán elhallgatta az igazságot. Ez azért egy kicsit jobban hangzott, bár Carrie úgyis tüzet fog fújni, ha megtudja, hogy Sam egy egész délutánt egyedül töltött a házban. Vagyis nem teljesen egyedül, Darren természetesen nem hagyta felügyelet nélkül, a bejárónője vigyázott a fiúra. Nem mintha Darren nem engedhetett volna meg magának egy tisztességes bébiszittert, de nem szívesen engedett volna egy vadidegent a házába. Azok után, ami tavaly nyáron történt, semmiképpen.
Az elmúlt hónapokban mindent megtett, hogy többet ne fordulhasson elő hasonló eset. Egy vagyont költött kamerákra és riasztóberendezésekre, őrök cirkáltak a nap huszonnégy órájában a kerítések mentén, és még két testőrt is fogadott, akik árnyékként követték mindenhová. Most is ott ültek vele szemben a páncélozott limuzinban, amit szintén pár hónapja vásárolt. Amellett, hogy a kocsit minden kényelemmel ellátták, golyóálló karosszériával, külön megerősített utastérrel és törhetetlen üvegből készült ablakokkal is rendelkezett.
Azóta nem futott bele egyetlen lesifotóba sem az újságok címlapján, vagy titokban felvett videóba a neten. Igaz, nem is nagyon volt mit lencsevégre kapniuk a paparazzóknak és az önjelölt fotósoknak. Mióta Carrie elköltözött és magával vitte Samet, Darren alig volt otthon. Túlságosan is lefoglalta, hogy visszatornázza magát a szakmai mélyrepülésből, hisz nem tesz jót egy körülrajongott és nemzetközileg is elismert színész hírnevének, ha a rajongóit gátlástalan vérszívóknak nevezi. Nem mintha egy kicsit is bánná, hisz minden egyes szót komolyan gondolt, de a munkáját túlságosan is szerette ahhoz, hogy hátat fordítson a filmiparnak.
Pedig számtalanszor gondolt rá. Főleg az utóbbi időben fordult meg gyakran a fejében a visszavonulás gondolata, de mindig jött egy újabb kasszasikernek ígérkező film, egy újabb kihagyhatatlan szerep. Azonban míg ő halogatta a döntést, Carrie meghozta a sajátját.
Darren sokat tépelődött azon, hogy hol rontotta el. Emlékezett még, milyen boldogok voltak a kapcsolatuk elején. Akkoriban még Carrie-nek kifejezetten imponált, ha a férfit nagy ritkán felismerték az utcán, vagy autogramot kértek tőle. De ahogy egyre ismertebb és híresebb lett,  megtapasztalták a dolog árnyoldalát is. Sosem tudtak zavartalanul étteremben vacsorázni, vagy színházba menni, a hosszú, tengerparti sétákról már nem is beszélve.
Sam születésével aztán egyre nehezebb lett minden. Már azelőtt is előfordult, hogy gyűlölködő leveleket kapott egy-egy elvakult, féltékeny rajongótól, de amikor az újszülött fiuk is belekerült azokba a fenyegetésekbe, Carrie teljesen érthetően kiborult. Meggyűlölte a férje munkáját, és Darren néha úgy érezte, hogy őt magát is. Évekig próbálták rendbe hozni az elromlott házasságukat, közben Sam megtette az első lépéseit, kimondta az első szavakat, és Darren minderről lemaradt.
Sokszor gondolt arra, hogy ha az az őrült némber nem tör be az otthonukba, Carrie és Sam még mindig vele élnének. Természetesen tudta, hogy csak áltatja magát, és előbb-utóbb a felesége úgyis elszánta volna magát a válásra. Igazából inkább kész csoda, hogy ilyen sokáig kitartott. Ettől persze még meglepődött, amikor karácsony előtt megkapta a válási papírokat. Akkor jött rá, hogy a szíve mélyén végig abban reménykedett, hogy minden rendbe jön.
Viszonylag gyorsan túlestek a váláson, mivel az anyagiak tekintetében szinte mindenbe beleegyezett, remélve, hogy amikor a gyerek láthatásáról lesz szó, Carrie hasonlóan nagylelkű lesz vele. Végül tulajdonképpen így is lett, bár a rengeteg elfoglaltsága és a távolság miatt nem látogathat minden hétvégén, megkapta az összes ünnepet és szünidőt.
Az autó finom döccenéssel fordult rá az üzleti negyedbe vezető felüljáróra. A tömbházakkal telezsúfolt belváros felett még a kora esti szürkületben is tökéletes kilátás nyílt a tengerre, és a parton elterülő hatalmas villákra. Ahhoz túl messze voltak, hogy Darren felismerje a saját házát, de a látvány eszébe juttatta, hogy a fia ott van valamelyikben, és arra vár, hogy visszatérjen hozzá. Darren újra az órájára pillantott. A mutató alig mozdult előre. Bezzeg, amikor Sammel van, viharos gyorsasággal szállnak a percek. Hihetetlen, hogy milyen hamar eltelt ez a hét. Holnap már vissza kell vinnie Belburnbe, és legközelebb majd talán csak az államalapítás napján láthatja őt.
Feltéve, ha Carrie beleegyezik. Persze, jogilag köteles elengedni, de Darren már azon sem lepődött volna meg, ha felhasználná majd ellene ezt a délutánt, és kisütné az ügyvédeivel, hogy alkalmatlan a gyerek felvigyázására. Örök vesszőparipája, hogy a férfi számára a munkája még a családjánál is sokkal fontosabb, most pedig pont ő szolgáltat majd újabb indokot, hogy ismét meglovagolja. Szinte hallotta Carrie-t ahogy szemrehányások tömkelegét zúdítja a fejére...
A szeme sarkából furcsa villanásokat vett észre a part felől. Előfordult, hogy az újgazdag suhancok tűzijátékkal köszöntötték a hétvégét, azonban ez most valahogy más volt. Mégsem sikerült rájönnie, miben különbözött, mert megcsörrent a telefonja. Felhúzott szemöldökkel nyugtázta a hívó kilétét: elképzelni sem tudta, mit akarhat tőle éppen most az ügynöke.
– Helló, Courtney, gyorsan mondd, mert mindjárt megérkezem.
– Szia, édesem, arra gondoltam, hogy ha a hétvégére amúgy is Belburnbe jössz, akkor miért ne kötnénk össze a kellemest a hasznossal? – hadarta egy szuszra a nő.
Darren lehunyta a szemét, és türelmetlenül megdörzsölte a halántékát.
– Miről lenne szó?
– Csak egy rövid kis beszélgetésről Angie Wilkes műsorában...
– Muszáj, Courtney? Tudod, hogy Samet viszem haza, és aztán lehet, hogy csak hónapok múlva látom újra.
– Csupán tíz perc az egész felvétel, és nagyon jól tudod, hogy Angie akárkit nem hív meg a műsorába. Ha tudnád, mibe került ez nekem! – tette hozzá, és Darren nagyon is tisztában volt vele, hogy a nő képes minden követ megmozgatni, hogy elcsípje a legjobb lehetőségeket. Ha ő nem lett volna, az előző év végén akár le is húzhatta volna a rolót. Ehelyett megkapta egy kasszasikernek ígérkező film főszerepét, amivel sikerült viszonylag rövid időn belül visszakerülnie az ország legkeresettebb színészei közé.
Az autó alig érezhető rándulással állt meg. Azonnal vakuk villantak, és emberek hulláma vette körbe az autót. Darren máris szaporábban vette a levegőt, egy pillanat alatt kiverte a veríték és az ujjai elzsibbadtak. Kis híján elejtette a készüléket.
– Rendben, legyen – szólt bele kelletlenül Darren a telefonba. – De most le kell tennem.
Mély levegőt vett, megvárta, míg elhalkul a szíve dobogása a fülében, majd apró biccentéssel jelezte a testőröknek, hogy készen áll.
Mosolyogva lépett ki az autóból, és magabiztosan indult el a vörös szőnyegen. Számtalan kéz nyúlt felé a kordonon túlról, követelődzőn tapogatóztak imádottjuk után, mint egyetlen élőlény ezernyi csápja. Darren tudta a kötelességét: a szörnyet jól kell lakatni. Legalább egy részét. Odalépett egy alig tizenhatnak kinéző lányhoz, elvette tőle az őt ábrázoló képet és a csúszósra szorongatott tollat.
Azonban mielőtt odafirkanthatta volna a nevét, a föld megmozdult, és Darren kezéből kiesett a toll. A tömeg euforikus üvöltözésébe egyszerre másfajta felhang vegyült: a pániké. A föléjük magasodó több tíz emeletes épületet darabjaira szaggatta egy robbanás, üveg- és fémszilánkok hullottak az emberek közé. Darrent két testőre karon ragadta, és a még ott parkoló limuzin felé húzták a döbbent férfit. Árnyék suhant el felettük szinte hangtalanul, és az utca túloldalán álló hatalmas irodaház felső szintjei egy éles villanást követően szinte teljesen megsemmisültek.
Az emberek az első meglepetésből felocsúdva szinte eszüket vesztve menekülni kezdtek, feldöntve a felállított korlátokat, és egymást is. A lányt, akinek Darren autogramot készült adni, egyszerűen eltaposták társai, akikkel pár perccel ezelőtt még lélegzet-visszafojtva várták a férfit, majd együtt sikoltották a nevét érkezésekor.
Ekkor hallották meg a helikopter rotorjának zúgását. Felettük bukkant ki a mozi épületének maradéka mögül, és rögtön tüzet nyitott.
A tömeg sikolya sem tudta elnyomni a gépfegyverek fülsüketítő kerepelését. Összecsukló emberek sora jelezte, merre csapódik be a sorozat, az állva maradók pedig visítozva gázoltak keresztül rajtuk. Mindez alig pár másodperc alatt történt, Darren többet nem is látott abból, ami odakint folyt, mert az egyik testőre nagyot taszítva rajta belökte a kocsiba. Esés közben mintha tűz lobbant volna fel a jobb vállában. Valahonnan vér fröccsent az elhúzható napfénytetőre és a plafont borító drága kárpitra. Darren próbált megkapaszkodni az ülésen, de hiába támaszkodott a jobb kezére, lefordult a padlóra.
Lövedékek pattantak le az ablakokról és a tetőről. A kocsi elindult, lassan, folyton kerülgetve az embereket és az úton heverő törmeléket. Darren bénultan látta az elsötétített ablaküvegen keresztül, ahogyan újabb hangtalan repülők szelik át az eget felettük. Ötig számolta őket, amikor hirtelen vörös fény töltötte be a világot. A kocsi nagyot rándult, ő a padlónak préselődött, fájón és tehetetlenül, majd míg az autó a levegőben átfordult, egy rövid pillanatra megtapasztalta a súlytalanságot. Rögtön utána elkezdtek zuhanni, és Darren elborzadva vette észre az alattuk fekvő halottakat. Mielőtt minden elsötétedett volna, utolsó gondolata az volt, vajon a törhetetlen üvegek kibírnak-e egy ilyen becsapódást...