Egy kis visszatekintés

Néhány napja az egyik ismerősöm érdekes kis statisztikát, összefoglalót posztolt facebookon a regényéről, pontosabban immár trilógiának készülő írásáról, úgyhogy én is kedvet kaptam ahhoz, hogy visszanézzem, mit, mikor, mennyit.
Aztán nagyon gyorsan el is kedvetlenedtem, mert szembesültem azzal, hogy a Háborús övezet immár lassan két éve átírás alatt áll. 2012 november 20-án küldtem át az első fejezetet HilarioNnak, azóta tíz fejezet került újra publikálásra, további öt várja a cincálást. Ez körülbelül negyvenezer szó.
2012. április 14-én indult útjára a történet, ez alatt a két és fél év alatt saccra hetvenezer szót írtam meg belőle. Ez havi lebontásban durván 2300 szót jelent.
Piszok kevés.
Ha előre meg kéne becsülnöm, a teljes sztori legalább 200ezer szó lesz, levezető kisregénnyel együtt. Nagyon össze kéne kapnom magam, mert ebben a tempóban körülbelül öt év múlva készülök el vele, azt meg nem kéne.
Úgyhogy azt hiszem, végső elhatározásra jutottam a Nanóval kapcsolatban, idén is belefogok, és legalább 30ezer szót szeretnék most is írni. Elég sok jelenet megvan már az elkövetkező fejezetekből, és szeretném, ha a 30ezer szó nagy része az ezeket összekötő hidacskákat tenné ki :)
Persze nem csak a mennyiség a lényeg. Szeretnék még idén eljutni a történetben odáig, amikor hőseim megérkeznek a támaszpontra, ha lehet, még tovább. Van egy bizonyos jelenet, amit már nagyon szeretnék az olvasók elé tárni, ami elindította bennem az egész történetet. Szeretném, ha még idén olvasható lenne, úgyhogy ezt kérem magamtól karácsonyra :)

És a végeredmény: NYERTEM!

Igen, lassan eltelt mennyi is? Három hét? De még mindig hihetetlen. Ezért is váratott magára a bejegyzés :)

Én nyertem meg a III. Imagine Író Kupát!

Azzal a történettel, amit két délután írtam meg (leszámítva az előtervezést), és én magam harmatgyengének ítéltem. Meglepetésként ért a dolog, mert a zsűri valóban hegyes vasvillákkal esett neki a történeteknek, és úgy gondoltam, engem szanaszéjjel fognak cincálni. Utolsónak kerültem fel, a vesztesek nyugalmával, de persze izgulósan vártam a véleményeket.
Aztán jött a pont-özön. Dicséretek jobbról-balról. Zsűritől, versenytársaktól, barátoktól. Lassan egyértelművé vált, hogy dobogós leszek, de én még mindig vártam a feketelevest, a két legkeményebben kritizáló zsűritag véleményét.
Fél órán keresztül osztottam, szoroztam, összeadtam, a többiek már gratuláltak, feketén-fehéren előttem volt a pontszámok listája, az oldal adminjai által kitöltve, de én még mindig nem akartam hinni a szememnek :D

Azt hiszem, a Kupa kellett nekem ahhoz, hogy higgyek magamban, ha csak egy kicsit is. Új löketet adott nekem a Háborús övezethez is (meg persze a kedves olvasóim is <3), ami ennek köszönhetően lassan az átírási fázis végéhez közeledik, és belevághatok a folytatásba.
És ami talán a legnagyobb lépés nekem, hogy a munkahelyemen is eldicsekedtem a győzelmemmel, illetve a novellámmal. Eddig csak az írótársaim és a szűk család tudott erről a szenvedélyemről, de most jutottam el oda, hogy Facebook-on is nyugodt szívvel posztolok az írásról, és bátran mutogatom az írásaimat kívülállóknak is :D

Külön öröm, hogy ezt a mérföldkövet kilenc nagyszerű ember társaságában léphettem át. Köszönöm, Kinda, Tulipan, AngelaRussel, Zoey, MEL, Gigi, Janet, Tira és Nocy!!!

És akkor a kérdéses történet, ha valaki kíváncsi rá :)